Sims Házaim Csudálatos Háttértörténetei 1.rész: Sulani Beach Ház

Erre a házra különösen büszke vagyok mert aki simsezik az tudja hogy van egy Island Living nevű kiegészítő, ami nekem is meg van, de még sosem használtam a benne lévő dolgokat annyiszor, mint ebben a házban. Ha a valósághoz kéne hasonlítanom akkor egy Afrikai háznak tudnám elképzelni, amiben nincs wifi se elektronika, és térerő is épp hogy van. Szóval úgy képzeltem hogy van egy pár (Bella, és Benjamin) középkorú emberek, akik mindig is szerettek volna egy ilyen fajta házban lakni, de nem tudták kifizetni. Na most, Bellának volt egy nagynénje, akivel kifejezetten utálták egymást. Ez így lehet hogy erős egy kicsit de nem túlzok. Mivel a nagynéni, nevezzük most Dalmának, mindenképpen kettő fiút szeretett volna a testvére gyerekeként. Először megszületett Boldizsár, Bella bátyja, majd az anyja terhes lett Bellával. Amikor kiderült hogy nem fiú, hanem lány lesz, Dalma valami érthetetlen okból kifolyólag megszakította a kapcsolatot a családdal. Pár hónap múlva persze találkozniuk kellett a családi összejöveteleken stb. De Bellával Dalma úgy bánt mint a kutyával, vagy levegőnek nézte. Ez így ment sok-sok éven át, és itt elérkezünk oda, amikor Dalma meghalt. 89 éves volt. Persze a családból sokan síratták de Bella valahogy nem tudta sajnálni. Akkor voltak 2 éve házasok Benjaminnal. Dalma Boldizsárra akarta hagyni a tengerparti házát, de Boldizsár nem fogadta el mondván: ,,Nekem nem kell ez a p*tri" Mert hogy ő kő gazdag volt. Így kénytelen-kelletlen Dalma Bellára hagyta a házat, mivel a szülei sem fogadták el. Így Bella és Benjamin beköltöztek a házba és azóta is ott élnek, boldogan, felszabadultan. Ha szeretnétek akkor a házat ide kattintva tekinthetitek meg, plusz ide is beszúrok egy képet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések