A deszkások jogai

 Szóval elmondanám mi ez az egész. Amint még nem tudjátok deszkázom, és mindennap azzal megyek a suliba. Nem menőzésből vagy ilyesmicsak egyszerűen azt találom praktikusnak. Kicsi, ha nincs kedvem menni vele csak a hónom alá csapom, fel vihetem a szekrénybe és nem kell a dohos tárolóba raknom. Azonban vannak ennek a dolognak hátulütői is.

 A minap szokásosan mentem a suliba, deszkával ugye és hát mi történt? Elvágódtam. Ezzel még semmi baj nincs mindenkivel megesik. Na de hogy miért is vágódtam el? Köztudott, hogy a kutyák (inkább a kisméretű kis méregzsákok) eléggé begerjednek a gördeszka hangra. Nem arról van szó hogy tartok a kutyáktól vagy ilyesmi, egyszerűen csak meglepődtem. Elvágódtam, felkeltem semmi gond minden oké. Csak hát a kutyust két megvető pillantással méregető nő sétáltatta, és valahogy úgy beszéltek hozzám hogy úgy éreztem nem én vagyok a lány aki elvágódott és vagy öt métert csúszott hason, hanem a kutya, én pedig megugattam. Miután kellően megnéztek maguknak, az egyikük unottan(!) megkérdezte hogy nem ütöttem-e meg magam nagyon. Mintha annyira érdekelte volna. Na nem baj azért kell a formalitás. Zavartan kinyögtem hogy nem, aztán gyorsan továbbmentem. 

Hogy ezzel mit is akarok mondani? Csak azt hogy akárki biciklivel/motorral/zsiráffal/kígyóval/űrhajóval mit tudom én mivel közlekedik azt teljesen elfogadják, közömbösek. Ha valaki lát egy deszkást, máris "huligánnak" meg "nemtörődömsenkivelénvagyokavilágurának" titulálja. Komolyan, én mindig próbálok kedves lenni, megköszönöm ha elengednek, leszállok hogyha idős emberek jönnek szembe, mindent megcsinálok amit csak lehet, és bár szerintem ez alap az útón/zebrán mindig leszállok. Ezért pedig mit kapok? Megszámlálhatatlan megvető, rosszaló tekintetet a hátamba. Hát köszönöm szépen. Tényleg nem akarom hogy ez a bejegyzés elfajuljon, vagy ilyesmi egyszerűen csak dűhít ez az egész. Aki ezt olvassa azt minden deszkás nevében megkérem, hogy ne ítélkezzen első látásra, és megkérném, hogy a deszkás ne legyen egyenlő a huligánnal.

Szerkesztés: Apa azt üzeni: A deszkások is emberek, kérlek benneteket hallgassátok meg őket is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések